Meghivasunk

Az Eukarisztiára hívattunk meg: ahogy Ábrahámot hívta, hogy hagyja el hazáját és induljon útnak egy tejjel-mézzel folyó ország felé, úgy vezetett Isten minket is erre az Ígéret földjére, ahol Jézus a testét adja és a vérét ontja értünk.

Nem törvény vagy szokás miatt veszünk részt az Eukarisztián, hanem Jézus hívására, aki nekünk akarja adni életét és meg akarja kapni a miénket. Talán nem is annyira hivatás ez, inkább „meghívó”, amit valaki küld valakinek Neked akarom adni magamat! A fiam vagy! Ez a meghívó elindít bennünket egy úton: az Úr Testéig ─ az eukarisztikus kenyérig ─ és Krisztus egyházi Testébe ─ a hívők közösségébe ─ elvezető úton.

Valamennyiünkhöz szól ez a meghívás: egyenként is azokhoz, akik az Élet Kenyerében élünk, és együttvéve az egész közösséghez, mindannyiunkhoz, aki az Élet Kenyerét alkotjuk.

Minden közösségnek van egy sajátos küldetése, sajátos sugárzása aszerint, hogy milyen kegyelmet kapott a kezdetekor. Érezzük, hogy a mi első kegyelmünk az Eukarisztia, mint egyedüli kiindulópont. Leginkább az Eukarisztia megélésének a különleges adománya az, ami meghatároz bennünket. Az Egyházban mindenütt lényeges dolog az Eukarisztia, számunkra azonban több mint egy lényeges dolog.

Az Eukarisztia átfogja egész életünket, benne a szolgálatunk teljesen, tökéletesen megvalósul. Egyházi munkásságunk lehetne akár a szentmisén teljes lényünkkel történő részvételünk is, minden más tevékenység nélkül. Életünk felajánlása ─ külön-külön mindegyikünké és az egész közösségé együtt ─ és a szentségimádás: ezek a mi jócselekedeteink.

Életünk legyen óriási ünnep, óriási liturgia! Meg nem szűnő ünneppé kell tennünk az életünket, hogy folytonos Eukarisztia-áldozattá váljon az Úr házában, a Kenyér Házában.

Eletkonyv